Punat

Punat egy szokatlanul szép hely a sziget délnyugati partján, Krk város közelében. Ez a gyönyörű, körülbelül 1800 lakosú falu 32 km-re található a Krk-hídtól.
A rendkívül mély Puntarska draga-öböl keleti partján fekszik, ahol Košljun szigete is található. A buja növényzettel és kivételesen gazdag növényzettel rendelkező, alig több mint ezer méter kerületű szigeten található egy ferences kolostor, amelyben a szerzetesek évszázadokon keresztül számos értéket őriztek. Ez a szokatlan természeti szépség valóban elbűvölő látványt nyújt Punatra, akár a tenger , akár a sziget szárazföldi része felől közelít hozzá az ember.

Punatban vendégszerető emberek élnek, akiknek a mediterrán éghajlat szelíd természetet, valamint a kövek és a tenger szorgalmat és egyben gondviselést is ajándékozott. Lakói a múltban gazdálkodással, állattenyésztéssel, halászattal és hajóépítéssel foglalkoztak. A Punat szinte már képzeletbéli természeti jelensége azonban egyre több látogatót kezdett vonzani. Ehhez kapcsolódik a helység turisztikai fejlődése is, amely a 19. század végén kezdődött, amikortól is ezt a területet az osztrák arisztokrácia tagjai kezdik látogatni.

A turizmus fejlődésével a település bővült, a szálláslehetőségek és az infrastruktúra javult, de a település megtartotta az egyszerű tengerparti hangulatát, amelynek a varázsát a kis keskeny utcák, boltozatok, balkonok a jó borokat őrző kocsmák, az érintetlen fehér kavicsos strandok, szőlőültetvények és olajfaligetek adják.

 Punat lakói különösen büszkék olajbogyó-termesztési hagyományukra, ami már a településhez vezető,  Puntarska draga partja mentén sűrűn ültetett olajfaligeteken keresztül vezető útról is jól látszik. Azzal is dicsekedhetnek a helyiek, hogy szinte majdnem minden helybéli család kivételes minőségű olívaolajat készít.

A természet szépségén és olajbogyó-termesztésén kívül Punat ma Horvátország egyik legfontosabb hajózási központjaként is ismert, mivel a régi és természeti adottságok által védett kikötője akár 1200 hajót is képes befogadni mély medrében.

Punat ideális hely a turisztikai célból történő tartalmas időtöltésre, mivel a közeli szigetekre széles körű az  egynapos hajókirándulások ajánlata, valamint a  szabadidős-turizmus is több lehetőséget kínál. A Puntarska uvala kifejezetten alkalmas a különféle vízi sportokhoz, például búvárkodáshoz, szörfözéshez, vízisízéshez és wakeboardozáshoz a Krk páyán. Az üdülőhely új fitneszparkkal is rendelkezik, míg a település hátországa rengeteg parkosított túraútvonalat kínál, amelyek sétatúrákra és futásra is egyaránt alkalmasak.

A csendes természeti környezet, a kiváló gasztronómia, valamint az aktív időtöltés és a szellemi felfrissülés lehetősége Košljunban azon jellemzők, amelyekkel ez a település egyre több látogatót vonz.